Egy nem mindennapi világ

Hát íme, azért lassacskán visszatérek magamhoz. Sajnos az iskola és a munka elég sokat kivesz belőlem, bár helytálló volna az a kijelentés, hogy teher alatt nő a pálma. Ettöl függetlenül jól alakulnak a dolgok, szinte minden téren. Azért egy kis revízió nem árt, főleg az elmúlt időszakról, mert sokminden történt és történik bennem meg körülöttem.
Talán elsőként célszerű megemlíteni, hogy lediplomáztam...taps taps...De nem érzem azt a megváltó erőt, vagy nem tudom mit, amit ilyenkor illene, lehet amiatt, hogy tovább folytatom a sulit és még mint komoly munkaerő, nem vagyok a piac része. Ki tudja...Azért jobb, hogy van egy újabb kemény papírom, ami sem seggtörlése, sem tányéralátétnek nem jó...Igeeeeeeeeeeeeeen, és hallom a begyepesedett magyar honrajongók gondolatait, hogy miért oktattatam magam az állam pénzén ha nem érzem hasznát, na erre nemtok jó választ adni, talán hasznára vagyok az embereknek.
További érdekesség, hogy a meló, amit űzök lassan 2 éve, most kicsit komolyabbra fordult, és bár alkalmi jellege van, mégis jó pénz jön belőle. Örülök, hogy embereknek tudok segíteni és azért a tudásom is felhasználhatom, ha adódik alkalom. Lényeg a lényeg, hogy a suli megy február óta, most beköszönt a vizsgaidőszak és nem olyan rosszak a jegyek se. Ha jól megy, hamar végzek a vizsgákkal és talán akad még valami meló az első mellé. Fontos lenne a sok pénz...Bár ugye kinek nem, de most tényleg kirívó esettel állok szemben:
Az autóm, A.K.A a verda lassan bemondja az unalmast, és bár imádom, nem fogok érte sok pénz kapni, emiatt a csere is izzítóan fontos volna, némi tőke befektetéssel. Ez ugye mindent megindokol, főleg, hogy a családban én vagyok a sofőr, aki ellát minden ehhez kapcsolható feladatot.Szóval sok pénz = autó, ami iszonyat jó volna...Álmok, amik ott lebegnek az ember szeme előtt, néha élesebben, mint ahogy a valóságban, jobban tündöklenek, csillognak, ők is vágynak ránk, nemcsak mi rájuk.

Ha már az álmoknál tartunk...Van még egy két álmom, ami talán teljesül is ma éjszaka, egy legalábbis lehet. Az első egy új telefon, lehet, hogy utaltam már rá, de sose voltak fullos cuccaim, egészen mostanáig. Most, hogy van komoly kereset, megvan minden ami kell és tudok 400 Ft/L -ért 100-as benyát tankolni, meg van ruhám is, cipőm angliából, parfüm francia országból...Igen kedves magyar olvasótársak, meglehet venni külföldről, olcsóbban mint idehaza, mindent.Aki bátor tegye meg és nem jár rosszul, higyen nekem! Szóval telóóóóó, istenem de akartam egy iphone-t...De valami mégis más fele vezetett, és ma eljutottam oda, hogy megveszem..egy nokia X6....Áh eszement szép és okos, minden benne van, ami nekem kell, meg ami sose fog, de az is benne van:D...
A másik álom..Na ehhez kell bevezetés, mert sokkal komplexebb, mint ahogy elsőre hangzik. Az álom az, hogy a szerelmemet eljegyezhessem...Igen ez így elsőre egész hétköznapi, de sokminden áll mögötte.És a tervek fele van csak kész, hisz egy jó mérnök terv nélkül semmit se csinál.
Szóval az indokok: sok ideje vagyunk együtt, megszoktuk egymást, szeretjük egymást, de vannak viták, ami mögött szerintem az áll, hogy felkerült pestre, és a fősuliba járó havercsajszik ontják a szar dolgokat, amik sajnos az ő fejét is elcsavarják. Ez az első indok. A másik, hogy volt egy komoly veszekedésünk és akkor ugy éreztem, hogy el kell válljunk egymástól, ennek persze én vagyok az oka, hisz a munka elveszi a szabadidő nagyob részét, így rá sem jut annyi, és valahogy próbált haverokat keresni, a fent említett csajok mellett valami régi osztálytárs is előkerült én meg féltékeny voltam/vagyok. Szóval lezárva ezt a vitát, a béke óta azon filózok, hogyha eljegyzem, azzal több téren is elvágok olyan szállakat, amik közénk állhatnak. Elsőként a havercsajok, hisz, akkor úgyis a drágámmal laknék, nem lenne ebből balhé. Másodszor bebizonyíthatnám, hogy csak őt akarom, senki mást, harmadszor pedig, hogy ő is sokkal komolyabban állna mindenhez. Ez volna a nagy álom. És az elmúlt időben azt vettem észre, hogy tényleg nagy, sőt, óriási. Annyi dolgot kell  megvalósítsak és az eljegyzést olyan tényezők befolyásolják, amiket egyenlőre nemtudok elhárítani. Talán elsőként célszerű megemlíteni, hogy a 2 család szülei nem ismerik nagyon egymást, ennek az az oka, hogy az én szüleim mozgássérültek, nem nagyon tudnak kimozdulni, emiatt sosem volt még közös családi program, ami szerintem nagyon gáz. Ezt sürgősen orvosolni kell. Másodszor, az eljegyzés pénz megint csak, és a fent leírt indokok előbb az autóra mutatnak, csak utánna tudok keretet teremteni erre. További gond, hogy kell egy lakás is, amit csak lizingelni tudnék, ahhoz viszont ez a melóhely kevés. Én albérletbe nem megyek, az csöveseknek való, utálom a kötöttségeket. Eddig is mindent megteremtettem magamnak, ez is meglesz hamarabb, mint azt egyesek gondolnák.

Néhány szót még a suliról, meg a munkáról:
Az iskola fergetegesen unalmas volt, így ebben a félévben, azt hittem hogy csinálunk faja dolgokat. Tévedtem, mert az ugyebár emberi dolog vagy mi a szösz. 2 tárgy volt ami megfogott, az első a neurobiológia 2, ami főként a szerkezeti és funkcióbeli leírásokkal foglalkozott, a másik pedig a diagnosztikai ultrahang, ami ugye eléggé gyakorlatias is. Ezektől függetlenül a 2 kötelező egy rakás trágya volt, a többi aprólék meg csak kitöltési funkciókkal bírt a 30 kredit erejéig. Szóval nem volt valami nagy durranás, remélem a következő jobb lesz. Jaaaaaa, az le se írtam eddig, hogy a volt konzulensem, akit nagyon sokra tartok, szóval úgy áll, hogy honorálja az eddigi munkámat, egy angol tudományos úttal Cambridge-be. Ha összejön, onnan is írok úgyis:D

Munka: Na ez érzékeny pont, kicsit sokat kivesz belőlem, mert hétvégén kell csinálni, így meg ugye nemsok marad meg a hétből, főleg suli mellett, de legalább van rendes fizu, nem éhbérért vagyok safety guard. No meg van sok kedvezmény és sok idióta vevő, mert nagy az isten álaltkertje, meg kicsi a kerítés ugye...No sebaj, rájöttem, hogy van ehhez érzékem, mint a politikusoknak, lehet embert tisztességgel kurvaanyázni:D...És a jó beszélőke ugye már adott pár 10 éve...Jézusom, hisz lassan negyed évszázados leszek...Annyira repül az idő...
 

Na majd folytatom, most kicsit kimerültem már, a héten 4szer aludtam el, és a cirkadián ciklusom kivan nagyon, szóval most megyek és kialszom magam. Addig is minden jót az olvasomnak! Szeretlek drágám(L)
 

 Jó sok idő telt el azóta, hogy írtam ide, így úgy érzem - továbbá egyéb külső tényező is alátámasztja - hogy megtegyem. Hát igen, eltelt egy újabb év, december van, abból a vége fele járunk. Apropó tél, nahát ez az amit én nem tudok annak hívni. Talán tényleg elindultak olyan folyamatok, amiket nem is lehet visszafordítani. December 25.-én vihar, esővel meg villámlással? HUH, na ez nem volt még, és belese merek gondolni, hogy mi lesz jövőre. Minden esetre a szélsőségek jellemzik az időjárást és van egy olyan sejtésem, hogy ezt fogjuk érezni jövőre is. Megmondom őszintén, hogy nem bánom, ha nincs annyira hideg, de nyáron nem hiányzik az ököl nagyságú jégverés okozta autókár, szóval maradhatna minden a régiben.
Azért volt hó is, nem sokáig, de volt. Megnyugtat a tudat, hogy a havat képtelenek erről a fertájról eltakarítani, így a kifizetett adó tuti megint annyira jó helyre kerülhet, mint valami politikus zsebe. Amugy csúszkálni imádok, mégha legtöbbször eséssel is végződik, jó gyereknek lenni.

Szóval karácsony, a szeretet a béke meg a többi ilyen értelmetlen és hasztalan dolog ünnepe, egy ok arra, hogy akik amúgy le se szartak egész évben, azok is megkereshessenek. Najó azért nem ennyire negatív a kép. A szerelmem mindíg jó megajándékozni, akár ok nélkül is. Ettől függetlenül jó volt meglepni, nem csak őt, hanem az egész családot. Az ajándék mindig is nagy eszköz volt a kezemben:) Jó látni, ha örülnek neki, szeretek adni. Példaként az én egyetlenem lávalámpát kapott, szerintem tutira nem ilyesmire számított, de a lényeg, hogy siker a dolog. Amúgy akkor határoztam el, hogy ilyet kap, miután végig néztem, hogyan készül egy ilyen lámpa. És mit kaptam én? Eléggé egyre járt az agyunk, mert én is lámpát kaptam tőle:D Nagyon jól esett és a cél is, amiért kaptam, mert ugyanis tudniillik, hogy a szobám egyik felébe van a villanykapcsoló, a másik felében az ágy, és bizony a lámpaoltás művelete eléggé bonyodalmassá teszi az eljutást az ágyig. No de sebaj, ezt orvosolja a lámpa, amely az ágy mellé kerül elhelyezésre, és mostmár ha aludni akarok, akkor csak oda kell nyúlni:D Egyszóval hasznos és szép ajándék. Az én drága francia hölgyem is kapott 4 téli gumit, mert kellett, főként miután a nyári versenygummancsok nem fogják a színjéggé taposott utat. Gondolom örül neki, bár autóul nem beszélek.

És azok a legszebb álmok jajjjj. Megvettem az akváriumomat:D Ájm Szó Hepi. MEgfogadtam, hogyha képes vagyok megcsinálni a diplomámat, akkor veszek egyet, és ugy néz ki, hogy sikerült, mert kész van és van róla bírálta is:D Szóval megvettem. Hát kevés ennél macerásabb dolog van a világon, de megfogadtam, hogy akkor is megcsinálom és karban tartom. Jó nézni benne a halacskákat, megnyugtató, bár elég rögös út vezetett odáig, hogy egyáltalán hal lehessen benne. A lényeg, hogy van:) Karácsonyra kaptam még magamtól egy egérpadot, a boltokban 5e forint, jött is az áldás, hogy hogy lehet kiadni ennyi pénzt egy ilyen ócska vacakra ugye...Hát így, de megérte, szerintem eszméletlen jól funkcionál...

Mégis a legfőbb dolog, amiért elkészül ez a bejegyzés, hogy az én egyetlenem félt engem és nem csak privát, hanem nyilvános úton is meg akarom nyugtatni. Sohasem voltam a nőkkel magabiztos, ez kiderült már az előzőekben. Ha összeismerkedtem egy lánnyal, akkor hosszú idő kellett ahhoz, hogy erősebb kapcsolat alakuljon ki, mint például barátság vagy haverság. Egyszóval sok idő kellett minden nőhöz, ettől függetlenül jelen állapotomban sokkal több nőt tudnék megjelölni, akivel jóban vagyok, mint férfi havert. Ennek az az oka, hogy nőkkel jobban megértem magam és mert képtelen vagyok - kivéve az autózást - pasi témákban gondolkodni, így a forma1, a foci, és a többi hasztalan dolog, nem érdekel, előbb beszélgetek nőkről, háziállatokrók, a tudományról és olyan dolgokról, amik egy férfinak kissé visszataszítóak lehetnek. Ezeket a nőket szeretem, mert lehet velül beszélgetni és az időt eltölteni, azonban soha nem lennék képesz az én egyetlen szerelmem elé állítani egyiket sem. A szívem kizárólag egy nőé lehet, ő pedig nagyon jól tudja, hogy ezen nem akarok változtatni, hű szeretnék maradni hozzá, ameddig akarja. Tisztelem és becsülöm, óvom és dédelgetem, mert a barátnőm, akiből csak egy lehet. Egyetlen másik nő sem képes arra, hogy elvegyen tőle. A lelkem és a testem együtt harcol azért, hogy mások mégcsak a közelembe se kerülhessenek, egyedül csak neki enged utat a tudatom. remélem megérted ebből a pár sorból, hogy mennyire szeretlek, és hogy képtelen vagyok lemondani rólad. 

 Megint digitális tollat ragadok. Nem azért, mert kötelező, hanem mert jól esik és úgy érzem ki kell írnom magamból a fájdalmat ami végig kísér. Továbbá ez a bejegyzés lesz azon álmok összessége, amik eddig felmerültek és amikből teljesült is valami.

Mi az az álom? Nekem olyan dolog, amit nem tudok elérni egyből, küzdenem kell érte, pénzt vagy időt kiadni, hogy meglegyen. Egy kép a fejemben, amit erősebben látok a többi gondolatomnál. Egy olyan dolog, amitől bodogabbnak és teljesebbnek érezném az életem, ha meglenne.
Talán megint indulhat a vargabetű. Sosem voltam gazdag és az életben felmerült gondjaim talán minden esetben megoldhatóak lettek volna pénzzel ha lett volna elég. Tudom, hogy aki egy ilyen blogot elolvas, azok nagyobb része nem igen találkozott olyasmivel, hogy éhezés, vagy nélkülözés. Én sem voltam mindíg net tulajdonos, nem volt márkás cipőm vagy ruhám. ÉS volt amikor nem volt ennivalóm sem, persze ez nemcsak rám, hanem a családomra is igaz.
Mondhatni a minusz egyről indult az életem. Volt ott nyomor meg szegénység, mindíg megkellett gondolni, hogy mit veszünk, vagy veszünk-e valamit. Édesanyám sokszor fordult cégekhez, márkákhoz, csakhogy meglegyen egy-két olyan mindennapos háztartási eszközünk, amit más akár naponta is lecserélt már akkor is.

Szóval rossz volt. Talán ebből a szempontból volt jó, hogy elköltöztünk, sosem kaptuk volna meg azt a lökést, amit ez jelentett. Végre nagyobb ház, több hely a 3 gyereknek. Van kert is, kissé gazos, de azért nagyából rendben van, lehet focizni (bár utálom a focit, öcsém meg kosarazik). Háziállat nincs, volt egy liba anno (LOL meg ikszdé de sajna levágtuk, pedig nem volt kövér), iletve a teknősöm, amit még budán kaptam, mert a tollra és a szőrre állítólag az agyonképzett orvosi társadalom egyes egyedei azt mondták, allergiás vagyok. Szóval a teknős ugye nem szőrös meg nem tollas, így lehetett tartani melettem is. Egy szónak is egy betű a vége alapon, őt 14 évvel a megszerzée után elengedtem, mert már nagyon nem tudtam vele foglalkozni. Azóta egy kedves tavacsában él, ha él. Ez volt az egyik álmom, hogy legyen egy háziállatom. És meglett, pedig akkor nagyon sértett,  hogy sem patkány sem tengeri disznó, sem egyéb szőrös élő vacak nem lehet a szobámba. De csak teljesült, persze nagyon drága volt...Most azt tervezem, hogy saját alapon vásárolok egy akváriumot megint és abban halak lesznek. Nem favorizálom ezt a digitélis halas fészbukos témát, így inkább igazit veszek és megpróbálok végre férfiként valamihez érteni is:D Szóval már van egy dolog, amit megtudok említeni a millió közül.

Másik óriási álom, a mobil telefon. Na hát ez tényleg nagy sztori. Volt nekem egy akkoriban is elég gazdag ismerősöm, osztálytársam, ha így jobban tetszik. Na neki lett mobilja pedig még csak 1998 volt! Azt tessék elképzelni, éppencsak véget ért a cocialista hátizsákos mobil időszak, és jöttek az új már emberi zsebméretre tervezett modellek, na akkor kapott ő egy alcatelt. Nemtom mi volt a típusa, de volt benne 12 dallam aszem, meg sms meg ilyen király dolgok. 2 soros volt a kijelzője, ami nagy szám volt akkor. És valahogy elértem, hogy adja kölcsön. Volt rajta 5000 forint is, mondta használjam le nyugodtan:D És éltem a lehetőséggel, persze aztán érdekes mód, hamar eltűnt a pénz, hisz csak vezetékest hívtam, nem lévén mobilos haverok...Szóval a költözés után 1 évvel, akkor lettem nyolcadikos, kaptam egy 331-es nokiát. Akkor az volt a legkirályabb, legzsírabb teló, választható képekkel meg logókkal. Nagyon oda meg vissza voltam. A nokiát 2 évig használtam, ezalatt 2 szer cserélték ki teljesen, mert összeszarta magát az antenna. A lényeg, hogy gimnázium első után meglett az első telefonom, saját nevemre, egy sony T210, ha jól emlékszek. Az első színes kijelzős teló volt a piacon nálunk, nagyon drágán. Még egy camerát is vettünk hozzá 20ezerért, ami 640x480 as képeket gyártott.(Ezt aztán az első barátnőmnek adtam, amiben később a megcsalós faszfej félmeztelen képeit megtalálva a kapcsolatunk végére sikerült eljutni:D)..Szóval jó volt...Aztán elindul a fejlődés és én valahogy nem éreztem már, hogy kéne másik teló. A következőt gimis ballaásomra kaptam amolyan elő érettségi ajándékként az unoka báttyámtól, szintén sony K310 vagy valami ilyesmi. Ezt egy kisebbségi ifjonc fújta meg.(elnézést, de valahogy sosem jöttem ki a kisebbséggel és akkárhogy próbáltam őket jó szemmel nézni, mindíg jött egy rohadt köcsög geci közülük, aki letörte ezt a pozitív nézetet, de ez nem ide tartozik, elnézést azoktól, akik becsületes dolgozók vagy tanulók).
A következő egy motoblade volt, amit eltört a drága hugom, vagy legalábbis kontaktos lett a zsanérja, eladtam. Most egy sony T280-as van, ócskafon. de kielégíti azt a minimális igényt, amit támasztok vele szemben. Majd egyszer lessz egy iphone-om, ha gazdag leszek annyira. Megint egy álom, amit tudom, nem fogok egyhamar elérni. Nem azért, mert nem tudnám megvenni, hanem mert valami egészen mást szereték most per pillanat.

Számítógép, na ez is érdekes dolog. Már kisgyerek korom óta mellettem van. Már '91-ben volt apumnak, lévén ő mozgássérült, ezért kapott kedvezményt, így sikerülz megvenni az első 286-ost, amin nem volt játék még, de gépelni lehetett:D...Aztán nemsokra rá jött egy 386-os, na azon volt játék, a prince of perzsia, az de állat volt. Meg a prehistoric 2. Később elment rajta a windows 3.1 is! Iszonyatosan jó gép volt. Persze a voodoo kártya, meg a nagy procik hozták az új játékokat, így half life, meg MoHAA, gondolom ismerősek ezek a nevek. szóval a költözős után jött egy új gép, P3 800Mhz, meg 256 ram, valami 20-as winyó, és színes monitor. Iszonyatosan jó volt. Ezt váltotta egy AMD-s brutális gép, zomerős Geforce 2-es graf kártyával. Na az volt az egyik nagy álmom. A kártya meg limitált szériás volt, így még az akkori gef3-asokat is összecsomagolta, annyira keményen megvolt csinálva. ezzel a géppel azonban véget ért a sztori, vagyis ami az asztali gépeket érinti. Az egyetem miatt kellett egy mobil megoldás, így jött egy fuji 1715-ös amilo, akkor volt 183 ezer pénz, xp home-al. Mobil cerka, félgiga ram meg 80-as winyó. Bővítettem rajta 512-t még, de ezt is csak az akkori WOW mánia miatt, ami haamr véget ért, a laptop meg alaplap hibás lett. Tavaly októberben egy HP pavilion dv5 boldog tulaja lettem, ez a blog is az ő billentyűin valósul meg. Kiválló gép és nem kell bővíteni, se javítgatni. Ma raktam először újra a vistát, mert már elviselhetetlen volt a lassúsága, de így is bírt 1 évet! Most megújult erővel van újra a vállamon...Ilyen téren talán egy ipod touch lenne még partner, hisz a beépített wifi sokat jelentene benn a suliban, másért nem kéne. Talán ez is lehet állom, de akkor nem veszek iphone-t.Nem vagyok a híve annak, hogy minden egy készülékben kapjon helyet. Hasznos, de akkor sem tetszik. Ez igazi amerikai népi gondolkodás, legyen meg minden egyben és akkor jó. Nem vagyubk hamburgerfaló, hízott, a természet által rég elítélt nép. 

A lakás. Na ez  már álom. Végre valami, amiről igazi vágyként tudok beszélni. MOstanában merült fel. Vagyis talán azóta, hogy nyáron voltam takarítani egy budai luxus társas házat. Hát elmondanám. Igen, az már valami, gyönyörű lakások, gyönyörű helyen és csak 60-80 milliósak. Beszartam, hogy azért fizetnek, hogy a pincében a csövek tiszták legyenek. de megérte a meló, nemcsak a pénz miatt, hanem hogy bemehettem egy ilyen házba. Akarok egy ilyet, remélem, hogy lesz egyszer rá pénzem. Addig viszont jó itt, a szülői otthon melegében(én csináltam, vegyestüzelésű kiskályhával :D). Van saját szobám, szexi, félig elrácsozott(romantikus apáca ráccsal), van elég bútor, nó tv, utálom, mindent tönkre tesz:D

Természetesen nem marad abba ez a kis iromány, talán most úgy érzem van időm erre, nem húz a tanulás, sem a háztartás. Eléggé tevékeny voltam az utóbbi időben, sikerült ezt meg azt elintéznem.
Na de vissza a történethez. A sok átugrott dolog közül újabb érdekes kártya ugrik elő. Talán a barátnő után leírható második legfontosabb dolog az életemben, a barát(ok).Erről szól az elkövetkező néhány sor, arról hogy mivé válik az ember, ha bezárják egy ketrecbe és csak figyelhet, majd kiengedik és azt várják, hogy a rabságot és a megtört lelket eldobva új életre kel, mint egy frissen elvetett mag.

A fájdalom. Történt utalás arra az előzőekben, hogy az ember ismeretem és a viselkedésem egyedi, talán kicsit kirívó, bár nem merem ezt állítani, nem ismerhetek minden embert. Az ok a költözésben kereshető, illetve az ezzel járó fájdalomban, a barátok elvesztésében.
Érdekes, hogy a barátság is hasonló a szerelemhez, van és jó, adtok egymásnak, bíztok egymásban és ha olyan akadály gördül elétek, amit nem lehet egy lépéssel elhárítani, akkor is kitartóan másztok, egymást segítve és nem lelökve...Ha ez az előző mondat igaz, akkor én voltam az, akit mindíg lelöktek. Eddig bátran állíthatom, hogy nem volt még olyan ember aki megmaradt volna mellettem barátként. Ennek több oka is van, próbálok mindegyikre kitérni. Szóval a barátok mindíg cserben hagytak. Nem tudtam számítani senkire. Nehezen mozdul ám meg az ember segítség nélkül, főleg ha a barátnak vélt valami is inkább a vérét zabálja, ott ahol tudja. Na főleg az ilyen embereket lövetném a dunába. Aki azért barát meg haver, mert van olyan dolgot, amit érte betudsz áldozni, legyen szó pénzről, hírnévről, hatalomról. Sosem tiszteltem ezt. Nem azzal van baj, hogy szívességet teszek, mert őszinte és lelkiismeretes embernek tartom magam, mégha van egy két nagyon csúnya vonásom is. A baj az, hogy cserébe nem tesz le az asztalra semmit. És az ilyen undorító dolgokból minden rohadt utcasarkon akad legalább egy, ha nem több. Talán ez egy utaló jel arra, hogy degenerálódik az emberiség. Hülyébbek leszünk, nem mind, de a többség butul, nem műveli magát, olvasni is csak őőőőő betűvel tud...Utálom a mostani oktatási rendszert...

Elég a kirohanásból, mindenre lesz még időm....Vissza a barátokhoz és az okokhoz, amik mindíg kibuktatták őket. Elsőként azt tudom felhozni, mentségemre legyen mondva, hogy mindíg olyan emberekkel barátkoztam, akik nálam valamivel butábbak, szóval a tudásom előnyt jelentett (amúgy nem vagyok nagy darab, nem verekszem minden reggel). Ez a tudás egyben tiszteletet is parancsolt a legtöbb embernek, mindíg tudtam az adott témában olyat mutatni, amivel elkápráztathattam akárkit, sőt felkelthettem az érdeklődését az adott dolog iránt, mégha nem is voltak meg az adottságai hozzá.
A tudás mögött volt és van még egy dolog, amit talán sokan fel sem tudtak fogni, ez pedig az irányítás, az emberi elme ostoba mivolta adta lehetőség. Mindenki irányítható, csak kell egy két fűszer ehhez. A naivitás és a tudás elegendő fegyver ahhoz, hogy akárkit motiválni lehessen. A motiváció lehet jó vagy rossz, nem az eszköz, hanem a cél az amit szem előtt tart az ember. Sosem nézzük, milyen úton jutunk el a boldogsághoz, néha ez baj is, hisz lenne egyszerűbb is...A lényeg, hogy amikor már belelátok valakinek a fejébe, akkor az a legtöbb esetben egyet jelent annak a személynek az irányításával.
Az ilyen jellegű képesség vagy tulajdonság csak és kizárólag jó célokra használható saját megvallásom szerint. Többek között ez volt az oka annak, hogy mindenkit elvágtam magam mellől. Az a bizonyos bólintás, ami hatalom a saját szememben. Ha akarom akkor senkim se lesz. Fájón hangzik, de így van, tudom milyen egyedül lenni, nem félek a sötétben, mert ott sem vár senki... Az ember társas lény, ezért fáj az, hogy senkim ilyen téren most jelen pillanatban sincs. A barátnő más, erről írtam előzőekben.

A barátot nem irányítom, mért tenném? Mégis. Ez volt a baj sokszor, ráment egy olyan is, akit mindennél többre becsültem. Mondjuk ebbe egy vagy talán két nő is beleszólt, de ekkor semmit nem tudtam tenni már. Azóta újra jóban vagyunk, de tudom, hogy barátok nem leszük soha.
Mindenki más, aki barátnak vélte magát valaha is, nem az és sosem volt. Aki elhagyja a másikat az többé nem barát, még csak ember számba sem vehető. Talán nekem is az volna barát, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és tudva a rossz tulajdonságaimról megbocsájt. Ilyen valószínű nincs, marad a jól bevált magány.

Társas lény vagyok, szeretek társaságban lenni. Nem partikról meg ivászatról beszélek, hanem beszélgetésekről, esetleg ebédekről, ahol fontos dolgokat vitathat meg az ember a társaival. Ilyen hál az istennek van (megin az ateista szól belőlem...)bár nem túl sok de van. A fent leírtak miatt vált rögeszmémmé saját elmém és emberi lényem megértése, mely sokat segített idáig is. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire rossz tulajdonságaim vannak, ezeket próbálom elnyomni és kompenzálni. Nem megalomán kirohanás ez, inkább fájdalmas lépések, amit egy eltört lábú ember tesz meg azon az úton, amely a gyógyulás fele vezet.

A haver. Na ez még egy érdekes téma.Nekem valahol mindenki az. Ez a szó egyenlő is lehetne az embertárs szóval.Az, akivel szóba álok, mind haver, mert lekezelek velük, vagy kapnak egy-két puszit.Váltok pár szót velük az aktualitásokról.Beszélek magamról, ők magukról.A szóváltást búcsúzás követi és ennyi. A haver egy lépcsőfok, ami a baráthoz vezet. A baj annyi csak, hogy ez a lépés akkora, hogy nem tudja meglépni a legtöbb ember. Én bólintok mindenre, az én világomban önkény uralkodik, gőg és ego, magabiztosság. Ez az enyém, ebbe senki nem szólhat bele. A barát is ilyen és a haver is. Van eleve elrendeltetés elve. Első látásra tudom, kivel akarok és kivel nem akarok szóba állni. És ezen nagyon, de rohadt nehezen tudnak változtatni. Aki szimpatikus, azt elfogadom elsőre, de aki nem, az hiába győzköd és tesz meg mindent, emberszámba sem veszem. Mondjuk ez emberi vonás szerintem. Ezzel mindannyian így vagyunk, hiába tesz jót valaki olyan, akit elsőre elitéltünk...
Szóval a haver egy kártyalap, aki ezt nem érti olvasson kicsit visszább...Mármint 1 bejegyzéssel lejebb.
 

Hááááááááááááát, nagyon régen volt, hogy ide írtam és talán kicsit in medias res lesz ez a bejegyzés az előző kettőhöz képest. Átugrok sok dolgot, amire talán később nem féle visszaemlékezni.
Az első dolog, ami az életem része volt és most is az, a barátnő. Tudom, hogy talán egyesek szemében szégyen, de eddig volt összesen 3 barátnőm.

Az első: hát kinek ne lett volna első ugye, a nagy szerelem, az akiben mindent meglátunk és az életünk is odaadánk érte.Akit elkísérünk és próbálunk óvni. Akiből a nagy választott, talán feleség is lesz....Hát nem, hál a jó istennek(bár ateista vagyok - elnézést a kifejezésért) nem lett az. Érdekes, hogy elsőre 6 hónapot húztunk ki egymás mellett. Kemény 6 hónap volt, mondhatni beletanultam a szakmába, ahhoz képest, hogy 17 éves voltam. Igen, idős, ahhoz képest, hogy a mostani 15 éves lányok néznek ki 20 évesnek, és mindegyik magát akarja előbb megbaszatni. Ezt amúgy rühellem. De lehet, hogy a világ változik meg ennyire.Vagy én vagyok túl maradni? Azt mért baj elítélni, hogy 14 évesen lassan szégyen szűznek lenni, vagy, hogy nem igazi pasi, aki nem "szopat le egy nőt" 15 alatt. Vagy nem szív cigit az általános wc-jében, esetleg füvet ugye...

Mindegy, a lényeg, hogy a 6 hónap alatt rájöttem két dologra. Az első, hogy a barátnőben sem szabad megbízni. A másik, hogy ha választanom kell, mindíg a barátot és ne a barátnőt válasszam. A vége a kapcsolatunknak persze annyira jól alakult, hogy mind máig utáljuk egymást. Legalábbis én őt igen, főleg mert a megcsalsz részből ő vette ki a részét és bár tudom, hogy az én hibám is, a tette meg, ezért örökre fekete folt marad.
Milyen érdekes az élet mérlege, sokszor ott üt vissza, ahol nem is várnánk, az illető akivel megcsalt, fél éven belül elhunyt titokzatos módon...Szóval 6 hónap és vége az álomnak, amit mindenki csak egyszer álmodik meg.

Még ide tudnám azt bebiggyeszteni, hogy ádáz konok látásmódom van az emberekkel kapcsolatban. Talán egy kártyalaphoz lehetne hasonlítani. Mindenki, akivel jóba kerülök, kap egy ilyen lapot, amit kijátszhat.Egyszer.Aztán nem lesz bocsánat, vagy véletlen volt. Csak fekete és fehér, szürke nincs. Talán ez is csúnyán hangzik, diktatúra alatt mindíg minden jól megy, ezért utálom a köztársaságot és a demokráciát. Szóval ez a nézet is ebben az időszakban alakult ki véglegesen, mármint a 6 hónap alatt.

A második barátnő: nem volt az...egy hétig tartott, talán egy hullám mélyéhez lehetne hasonlítani. Eléggé rossz lelki állapotom miatt alakult így, sajnálom ezt is. A hölgy nálam fiatalabb volt és egyetlen célja ezzel a kapcsolattal egy bizonyos fajta vagánykodás volt, mihez az játszott szerepet, hogy ő akkor elsős volt a gimnáziumban, én pedig végzős. Ez a nők számára valamiért hatalmas dolgot jelentett akkor. Meg most is, de ez engem nem érint már.
Az a lényeg, hogy egy mind a mai napig jó barátom asszonykája segített lekoptatni és egyben új lehetőséget adni arra, hogy az életem eddigi legszebb részét megkapjam és átéljem.

A barátnőm: aki most van és remélem, és ha van erőm akkor merem azt mondani, hogy tudom, hogy ő marad meg egész életemben. Most 23 éves vagyok, diplomámat 2 hónapon belül a kezembe kapom. Van állásom. Van kocsim és Ő, aki mellett minden érték értelmet nyer. Tudom, hogy nem ő a legszebb a világon egyesek szerint, tudom, hogy nálam is kaphatna jobbat, vagy szebbet, gazdagabbat.A legjobb mégis az, hogy se Ő sem én nem vágyunk ennél szebbre, mint a másik.
4 éve vagyunk, együtt, vagyis lesz 4 év december 9.-én. Kicsit fura, hogy mennyi minden átéltem vele, és hogy még egy élet van előttünk. Nagyon szeretem, főleg a mosolya az, ami képes kiemelni a világból, ami egy kapu oda, ahol a bajok és a szomorúság nem létezik, ahol csak mi vagyunk ketten. Ezt ő is tudja, imád mosolyogni:D

Talán itt kellene megemlítenem, hogy azért voltak rossz pillanatok. Volt sok kis apró cseprő dolog, amit hamar elfelejtettem. Kettő maradt meg. Az első amikor azt mondta, hogy nem tudok e mást mondani a szeretlek szó helyett, mert unja...ezen sértődtem meg rá először, ezt sosem felejtem el..
A második ennél sokkal rosszabb, mondhatnám, megcsaltam. Nincs ennél egyszerűbb szó, és minden szörnyűséget leír. Hogy miért tettem, talán ez volt a szükséges rossz, vagy csak nem vagyok képes tökéletesen működni. Ami mindent jelentett, megpróbáltam eldobni, hogy érezzem, hogy nincs, hogy fájjon. És voltak apró dolgok, amik közre játszottak. A csaj akivel jóban voltam a barátnőm melett, válságban volt a barátjával. Úgy éreztem segíteni tudok, nbem gondoltam, hogy így...A barátnőm is jóban volt akkor egy sráccal és talána féltékenység is feledtette azt, amit tettem...Ennek lassan egy éve...Azzt mondják egy kapcsolat a 3. évnél dől el először. Eldőlt, akartam, hogy megmaradjon és ő is akarta. Szerettem őt, szó sem volt utálatról, vagy kényszerről. És ő visszafogadott, amit talán sosem értek meg, de köszönöm. A szabályok éltek akkor is, és magammal fordultam szembe, megszegtem azt, amit nem lett volna szabad, de úgy érzem megérte. 2 rossz egyenlő egy jóval, talán így lehetne ezt leírni.

Hát a szerelem bonyolult függvény, leírni nem is lehet, még többszörösen deriválva sem. Ide még annyit írnék, hogy az utóbbi időben kissé sokszor piszkáltam az én drágámat, aminek oka a féltékenysége. Féltékeny más nőkre, ami természetes is a fent említett csúnya dolog után. Mégis természetes alapon nincs sem önbizalmam, sem affinitásom, hogy más nőkkel a kelleténél jobb viszonyt tápláljak, vagy tartsak fent. Tudom ez kissé hihetetlen, de világ életemben, ami eddig volt 4 nő az életemben, minden esetbe a nő választott és nem én. Nekem ez elég érv, neki úgysem lesz az, de nem baj. Szeretem őt és ez így is marad...

Végre akadt időm folytatni, szóval bele is vágok, remélem hasonlóan unalmas lesz, mint az előző.
Lassan tudatosult bennem, hogy végre véget ért az általános iskola, emellett bennt figyelt egy jelentkezési lap a gimnáziumba, ami persze aggasztott, mint általában minden embert. Sose kellet félnem, hogy rossz lesz a bizim, mégis nyomasztott, hogy talán nem sikerül és nem volt kedvem semelyik másik középsulihoz.

A nyár szokásához híven telt, mint minden addigi az új helyen, se haverok, se barátok, mégcsak egy telefon se zavart meg, bár örömmel vettem volna. Egyedüli örömömet a család "kicsiny, közös" taván leltem, horgásztam meg rohangásztam. Apropó rohangászás, most, hogy van egy kis tapasztalatom az életben és úgy érzem, hogy kicsit meg kell értenem magam, rájöttem, hogy hiperaktív vagyok. Talán mindvégig természetes volt, hogy energiám volt mindenhez, de ekkor kezdett világossá válni, hogy ez miből is ered. Sokan azt hiszik, hogy a hiperaktivitás rossz dolog és nem akarják ennél ésszerűbben látni, ami persze óriási hiba. Csak hogy egy jó okot mondjak: mindenki szeretne munkát, pláne amivel jól keres. Nekem is sok ismerősöm van, aki ugyan nem "túl" művelt meg iskolázott, de lelkiismeretes dolgozó. Ha valaki lehúz egy hetet, hogy felkel négykor, fél hatra beér a melóhelyre, majd lehúz 12 órát, hazamegy, akkor valószínű nincs nagyobb álma a pihe-puha ágyikónál. Na itt kerül elő a baj, ugyanis a melóhelyen arra nincs lehetőség, hogy mulasszunk, mert az a legjobb esetben is egy figyelmeztetés követi mindenhol, jobb helyen meg egyből megvállnak tőlünk. Én soha nem voltam még ilyen helyzetben, bár kipihenem magam, 5 és fél óránál több alvásra nincs szükségem, ezt mutatja az átlagom...És van erőm mindenre amit csak tudok. Egy veszélye van csak, hogy ezt fenn kell tartani, tehát mindíg kell valami elfoglaltság, külömben elkezdődnek a rohangálási rohamok, minden ok nélkül, csak futni vagy mozgást végezni.
Örömmel nyugtázom, hogy egy a varga betű végül visszacsatolódik az eredeti volnahoz:)
Szóval a tavon való rohangálás indoka adott volt.

Másik és talán a legfontosabb része az életemnek, a számítógép. Végigkísér életem folyamán és nem hagy szabadon, bár az eltérő időszakokban eltérő módon volt és van hatással rá.
NAgyon régen kezdődött, talán nem is voltam túl idős, olya 6 éves lehettem, ritka szép kor:D NOs ekkor került apumhoz először egy IBM csoda gép, azóta otthon tartom, 80megás winyóval. Hihetetlen, hogy mekkora öröm volt ütni verni, persze csak mértékkel. Most tenném hozzá, az első kicsit privátabb infót magamról, lassan 22 éves leszek, így érthető, hogy a '90-es évek elején a számítógép csoda számba ment, de nem voltunk gazdagok, csupán a helyi munkáltató látta úgy, hogy apum megérdemli a sokéves munkájáért, és dolgozhat ezen írógép  helyett.

Először is lekell szögezzem, hogy idáig idegenkedtem ettől a megnyilvánulási formától, nem kerestem a nyilvánosságot, már amennyire ez nyilvános ugye. Mégis úgy érzem, hogy ide leírva könnyebb lesz elfogadni és megérteni mindazt ami történik a világban.

Lássuk csak hol is kezdjem...Megvan, talán ott, hogy minden ember életében eljön egyszer egy pillanat, amikor mindent magamögött hagy és új útra téved. Ez történt velem is, bár nem egyedül mentem. Egy költözés formájában éltem meg, ami persze elég gyatrán hangzik, de szörnyű fájdalmat és űrt sikerült kreálnom magamban. Minden barát és haver lassan eltűnt, nem maradt semmi, csak az új közeg, egy rideg ház...

Igen itt kezdődött, lassan ráébredve, hogy a megszokott szép és néha kicsit göröngyös élet véget ért, egy új út indul az ismeretlenbe. Hetedikes lettem abban az évben, hihetetlen, hogy mégis eltelt az idő...De vissza az eredeti gondokhoz.
Elsőként felmerült az a bizonyos baj, hogy szigorú nevelésem miatt a tanulás akadálymentesen ment és ezt az új osztály nem nézte jó szemmel. Jött az utálat és a harag, bár nem értettem miért is ez történik, eredendően láttam jónak tudni és tanulni, bármi is volt az. Csupán a közeg volt visszahúzó erő, és csakhamar rájöttem, hogy barátokra és haverokra csak nehezen, vagy sehogy nem tudok rálelni. Mindenkit az érdekek hajtottak, nem mintha napjainkban ez máshogy volna..Egy házi vagy egy kis súgás jelentette az aktuális haverságot. Aki pedig nem volt szimpatikus és nem segítettem - mert nem mindíg tettem azért, hál a jó istennek - az veréssel fenyegetett, ezt mondjuk minden esetben megúsztam. A végére mégis maradt egy két olyan ember akivel sikerült egy puszán érdekek által kitámasztott haverság helyett valami közelebbit kialakítani. Így utólag azért mégis valahogy örülök neki, hogy a sok paraszt nem maradt az ismerősöm, elmondhatatlan, hogy mennyire műveletlenek az emberek. Mindenhonnan ez ömlik vissza, a tömeg, mint valami csorda kántálja az aktuális kívánságokat, néhol egy-egy téglával, gumilövedékkel, néha ellopott '56-os tankal pecsételve igényeit. A nemzet bukása...De megint eltértem...Ejej, nem megy ez olyan jól, mint terveztem:)

Szóval végig kínlódtam két nyomorultsággal kikövezett évet, de ha más nem, kárpótolt az a sok virág amit ballagásomra kaptam. Nagyon örültem neki, pedig eléggé távol áll tőlem ez a téma, mégis, mostanában is egyre jobban ámolatba ejt ez a finom illat, amit a ház előtti kicsiny kertben illatozó virágok öntenek magukból. Valahogy jó érezni, hogy él a környezet, még szerencse, hogy nem pesten lakom...

Konklúzió:
A két év alatt rájöttem, hogy bízni nem szabad senkiben aki az ottani emberek közé tartozott. Kivéve azt a kettőt. Az ottaniak közül nem tudok olyanról, aki sokra vitte volna, kivéve jómagam és ez nem egoizmus inkább minimalizmus szerű valami. Azért rossz látni, hogy a kőműves és szerkezet lakatos illetve a biztonsági őr az álomszakma ezen emberek számára. Én meg se merek nyikkanni, hogy diplomát akarok, és jól fizető állást...
Hát ez a kezdet, szépen lassan majd kibontom, hátha megérted kedves olvasó, márha olvassa akárki is rajtam kívül ezt a pár elnyűtt sort...