Végre akadt időm folytatni, szóval bele is vágok, remélem hasonlóan unalmas lesz, mint az előző.
Lassan tudatosult bennem, hogy végre véget ért az általános iskola, emellett bennt figyelt egy jelentkezési lap a gimnáziumba, ami persze aggasztott, mint általában minden embert. Sose kellet félnem, hogy rossz lesz a bizim, mégis nyomasztott, hogy talán nem sikerül és nem volt kedvem semelyik másik középsulihoz.
A nyár szokásához híven telt, mint minden addigi az új helyen, se haverok, se barátok, mégcsak egy telefon se zavart meg, bár örömmel vettem volna. Egyedüli örömömet a család "kicsiny, közös" taván leltem, horgásztam meg rohangásztam. Apropó rohangászás, most, hogy van egy kis tapasztalatom az életben és úgy érzem, hogy kicsit meg kell értenem magam, rájöttem, hogy hiperaktív vagyok. Talán mindvégig természetes volt, hogy energiám volt mindenhez, de ekkor kezdett világossá válni, hogy ez miből is ered. Sokan azt hiszik, hogy a hiperaktivitás rossz dolog és nem akarják ennél ésszerűbben látni, ami persze óriási hiba. Csak hogy egy jó okot mondjak: mindenki szeretne munkát, pláne amivel jól keres. Nekem is sok ismerősöm van, aki ugyan nem "túl" művelt meg iskolázott, de lelkiismeretes dolgozó. Ha valaki lehúz egy hetet, hogy felkel négykor, fél hatra beér a melóhelyre, majd lehúz 12 órát, hazamegy, akkor valószínű nincs nagyobb álma a pihe-puha ágyikónál. Na itt kerül elő a baj, ugyanis a melóhelyen arra nincs lehetőség, hogy mulasszunk, mert az a legjobb esetben is egy figyelmeztetés követi mindenhol, jobb helyen meg egyből megvállnak tőlünk. Én soha nem voltam még ilyen helyzetben, bár kipihenem magam, 5 és fél óránál több alvásra nincs szükségem, ezt mutatja az átlagom...És van erőm mindenre amit csak tudok. Egy veszélye van csak, hogy ezt fenn kell tartani, tehát mindíg kell valami elfoglaltság, külömben elkezdődnek a rohangálási rohamok, minden ok nélkül, csak futni vagy mozgást végezni.
Örömmel nyugtázom, hogy egy a varga betű végül visszacsatolódik az eredeti volnahoz:)
Szóval a tavon való rohangálás indoka adott volt.
Másik és talán a legfontosabb része az életemnek, a számítógép. Végigkísér életem folyamán és nem hagy szabadon, bár az eltérő időszakokban eltérő módon volt és van hatással rá.
NAgyon régen kezdődött, talán nem is voltam túl idős, olya 6 éves lehettem, ritka szép kor:D NOs ekkor került apumhoz először egy IBM csoda gép, azóta otthon tartom, 80megás winyóval. Hihetetlen, hogy mekkora öröm volt ütni verni, persze csak mértékkel. Most tenném hozzá, az első kicsit privátabb infót magamról, lassan 22 éves leszek, így érthető, hogy a '90-es évek elején a számítógép csoda számba ment, de nem voltunk gazdagok, csupán a helyi munkáltató látta úgy, hogy apum megérdemli a sokéves munkájáért, és dolgozhat ezen írógép helyett.
